2008-ban érkezett ich Sok évtizedes várakozás után végre alkalmam nyílt önkéntes és kellően hosszú szünetet tartani szabadúszó informatikai tanácsadói munkámból, hogy beteljesítsem egy régóta álmodozómat: egy ékszerdobozt!
Szenvedélyesen próbáltam ki, mire lehetek képes a kézművesség terén. Ezért a választásom egy nagyon kidolgozott ékszerdoboz elkészítésére esett, a reneszánsz stílusában - kedvenc korszakomban.
Napokig tartó irodalom tanulmányozása után rájöttem, hogy a munkája Wenzel Jamnitzer A 16. század végén Nürnbergből származó termékek különösen népszerűek voltak. Abban az időben ő volt az egyik leghíresebb ötvös, aki élete során ellátta az összes német császárt. Szerettem volna ihletet meríteni a munkáiból különböző részletekhez.
Lehajtható fedelű, bogfával borított, sarkain kis oszlopokkal, karmos lábakkal és különlegesen díszített fiókokkal rendelkező doboznak kellett lennie. De ami a legfontosabb: legyen nagy és kidolgozott drágakőbeállítások mindenhol a magas reneszánsz stílusában.
Először egy csupa fából készült "magot" faragtam a dobozba egy csúsztatható "titkos rekesszel", majd az egész dobozt valódi aranylappal bearanyoztam.
Ezután korinthoszi oszlopok gyantamásolatát készítettem, és mind a négy sarkába helyeztem őket. Az ékszerrekeszeket vörös bársonnyal bélelték ki, a fedele pedig aranyozott monogramot kapott.
A gyökérfa sellakfényezést kapott, a vadonatúj aranyozást pedig gondosan visszanyírták „régi”-re. Az ékszerdoboz fedelén lévő hegyikristály geódát gondosan 😉 "színeztük" és egy kis mellzárat is beszereltek, gyönyörűen formázott kulccsal.
A kis fiókokat manierista dekorral és saját készítésű "elefántcsontból" készült kosfej fogantyúkkal díszítettem, az ehhez öntött díszek egy ezüstözöttből származtak Bögre a neoreneszánszból egy modell után Cellini.
Az ékszeres dobozom arányaiban biztosan nem ért véget a történet, és szegény Cellini legkésőbb a bolti zsanérok láttán valószínűleg sikoltozva elszaladna, ha tudná, mi lett az előkészítő munkája. 😉
Azonban nagyon meg voltam elégedve az "első munkámmal", és ennek meg kell alapoznia azt a szenvedélyes vágyat, hogy továbbra is magam készíthessek ilyen dolgokat.
Mindenesetre soha nem felejtem el a nagy szemeket és a kellemesen hosszú szótlanság pillanatát, amikor az, akit adtam, megkapta a születésnapi ajándékát:
