Számomra az egyik legszebb és legkidolgozottabb oltárkereszt az apátsági kincstárból származó ún. Szent János apátság Aachen Burtscheidben.
A kereszt a 12. századra vezethető vissza, és az egyik legkiemelkedőbb kiállítási tárgy a kevésbé ismert Abbey Kincstár Múzeumban.
Amikor először meglátogattam az aachen-burtscheidi múzeumot, szerelem volt első látásra. 😉 Azonnal világossá vált számomra, hogy ennek a művészileg figyelemreméltó oltárkeresztnek a mását szeretném elkészíteni bizánci kettős kereszt formájában.
A ritka, háromdimenziós filigrán, a drágakövekkel és gyöngyökkel gazdagon díszített díszítések, az ereklye tárolására kétszer kinyitható keresztrekesz és a hátoldalon található nagyon kidolgozott gravírozás késztetett arra, hogy kipróbáljam mesterségem határait ezen a tárgyon.
Majdnem 1500 munkaórás munka során végül elkészült az apátnői keresztnek az eredetihez szinte hű mása.
Az elülső vasalatok drágakő és gyöngy díszítéssel, valamint a kidolgozott, 3 dimenziós filigrán elemekkel 24 karátos finom arannyal lettek aranyozva. Az igazi fénypont azonban a szinte eredeti és különösen jó minőségű drágakő díszítés:
32 valódi tenyésztett gyöngy, 1 kézzel vágott hegyikristály, 15 vérvörös rubin, 7 kolumbiai smaragd, 4 zafír, 3 berill, 7 ametiszt, 3 iolit és 18 almandin valóságos tűzijátékot gyújt.
A felül elhelyezett nagyobb kereszt (az eredetiben keresztrelikviát tartalmaz) kis láncra erősített sasszeg segítségével nyitható, a középső kis kereszt szorosan záródik.
Az igényesen díszített oldallapokat egyenként kézzel öntötték, kézzel illesztették, majd ezüstözték. A hátoldalon található metszet eredetihez hű mását (az ábrázolás részleteit lásd alább) rézbe vésték, majd ezüstözték és kézzel patinázták. A kereszt belsejében az eredetihez hasonló tömör famag található.
Az eredetitől eltérő, de stilárisan megfelelő alap egy román kori gyertyatartó kiváló wilhelmini mása. Ezt is alaposan átdolgozták:
Kézzel polírozott, galvanikusan lezárt, majd 24 karátos finom arannyal aranyozott. A talapzatot nagyon kevesen patinázták, hogy az egykori körmeneti kereszt eredetiségének jellegét hangsúlyozzák és megfelelően hangsúlyozzák.
A kereszt elkészítésekor tudatosan igyekeztek megragadni valamit a középkor antik eredetijének semmihez sem hasonlítható hangulatából és különleges aurájából, azaz a tiszta aranyozás, valamint az ezüstözött oldalak és a hátoldali metszet is. körös-körül patinás - azaz mesterségesen öregített, szándékos horpadások és egyéb kisebb kopásnyomok kerültek bele és a drágakő- és gyöngybeállítások, valamint a filigrán minősége nagyrészt az eredeti állapotán alapult.
Ma is nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Ez annak a jutalma, hogy az egyes részletek megvalósítása során a lehető legkevesebb technikai kompromisszumot kötöttük, és így igyekeztünk a végeredményt minél közelebb vinni a történelmi eredetihez.
Művészettörténeti részletek a Burtscheid eredetiről:
Aligha vette át Helswindis von Gimmenich, az első ciszterci elöljáró az apátnőt (1222), amikor a Burtscheid-kincstárban egy ereklyetartó kereszt található, amely az egyik legszebb, amely a rajna-maaslandi művészetből került ránk. késői virágzási időszak a magas középkorban. Mérete 34,3 cm, és egy aranyozott ezüstlappal borított famagból áll. Gazdag filigrán alkotás, 35 drágakő, zafír, rubin, ametiszt és füstös topáz és 32 gyöngy díszíti az előlapot, hátul teljes egészében niello technikával díszített tányér borítja. 1860 körül Dautzenberg ötvös a hiányzó alkatrészeket 180 márkáért egy krefeldi von Loevenich kisasszony költségére kiegészítette. 1866-ban a keresztet fa alapra szerelték.
A kettős kereszt alakja (ún. Crux bipartita) ismét egy példaértékű bizánci típusra utal, amely akkoriban a Rajnán és a Maason volt elterjedt. A Rajna-Maasland keresztes ereklyetartóinak tiszteletében különösen fontos szerepet játszhatott az ezredfordulóról származó bizánci kereszt ereklyetartó, amely II. Fülöp kezére került a konstantinápolyi keresztes hadjárat rablása során. Philipp a maastrichti Boldogasszony-templomnak adományozta. Kalandos módon a 19. század elején Rómában, Szent Péter kincstárában kötött ki. A Burtscheid-kereszt rokon arányokat mutat, bélyegzett fémlemezének ornamentikája pedig a maaslandi műhelyek által oly szeretett filigrán mintaként szolgál. A Burtscheid-kereszt része Hugo von Oignies főbb alkotásainak sorozatának, valamint művészetének Namurban, Brüsszelben, Walcourtban és a St. Omer-székesegyház Clairmarais keresztjének bemutatására.
A gerendák végei szárnyakba folynak. A felső kereszteződés tulajdonképpeni ereklyetartó kamráját lapos, nagyrészt restaurált kereszt zárja le, filigrán díszítéssel, kövekkel és gyöngyökkel. Az alsó keresztdísz egy hasonló kialakítású kisebb keresztet mutat. Erősen csavarodó gyűrűs filigrán övezi a lépcsőzetes drágaköveket és a hozzájuk tartozó alsó szett gyöngyöket. Virágos fonott szalagos levélmintás stancolt csíkok fedik az oldalszéleket. A sűrű gyűrűs filigránnak az 1238-ban elkészült aacheni Mária-szentélyben van a legközelebbi megfelelője, és ehhez hasonló díszítőelemei vannak, elsősorban az elülső oldalon a trónoló Krisztussal, de a hosszú oldalon is a trónoló Máriával. Ezek az ifjabb Mária kegyhelyi műhely részei, így már most arra lehet következtetni, hogy a Burtscheid-kereszt 1230 után készült.
Ha már az eleje is lenyűgöz elemeinek kiegyensúlyozott arányaival, díszítési kánonjának fegyelmezett, mesterien szervezett pompájával, a niellod képi oldal a keresztet e technika egyedülálló remekeinek sorozatába helyezi. A technikailag nehéz niello művészet ritkán ért el olyan szuverén, sőt „klasszikus” hatást, mint a Burtscheid-kereszt. A felszínen folyamatosan változó ismétlődésben burjánzó, burjánzó indákon keresztül a kereszt az élet fájává válik, összekapcsolva Krisztus mint igazi szőlőtővel, amelynek ágaiba beágyazódnak Krisztus megváltási cselekedetének titkai. Az uralkodó központot a Megfeszített foglalja el, akinek halála megváltássá válik életadó vérének adományozása révén. Lábai alatt a kerítés ágaiban Ecclesia van, kezében egy kelyhet, amelybe az Úr lábsebeinek vérpatakai folynak.
A Kereszt Életfája továbbra is emelkedik, dús ágaival, amelyek véletlenül ágakká bontakoznak ki, és előtte Krisztus, mint Megdicsőült, trónol. Jobb kezét áldásra emelte, baljával az evangéliumok könyvét tartotta. Liliomot hordozó angyalok jelennek meg az oldalsó szárban. Szembe néznek Krisztussal, hogy felajánlják a koronát és a kereszt három szögét Rex gloria-nak, mint a királyság és az emberi természet szimbólumát.
A négy evangélista szimbóluma, akik a keresztet mint a föld középpontját veszik körül, a másik végi háromágban az egész misztikus látomás kulcstanúiként jelennek meg. De a képi kánon az igehirdetésnek is megfelel. Keretező feliratként veszi körül az életfát, és megnevezi azokat az ereklye-részecskéket, amelyek érdekében a keresztet elsősorban létrehozták, és amelyek megszentelő erejét a kereszt átformáló szépségét ennek köszönheti:
„De san(guine) D(omi)ni, de spin(ea) corona, de ligno s(crucis), de p(rae)sep(e), de sepulcro, de lap(ide) asc(ensioni)s D (omi)ni. de capillo, de vestib(us), de cin(ul)o, de sepuic(ro) be(atae) v(irginis) M(ariae), de reliquiis be(atae) Anne. de re(liquiis) be(at)i Jo(hannis) ba(p)tistae) et omnium ap(osto)lo(rum, Stehph(ani) p(ro)tom(a)r(tyris), Laur(entii) ), Sixti Vince(ntii), Geor(gii), C(hrist)ofori, Blasiffl, Alex(ii), Eu(sta)thii, Pant(aleonis), Th(eo)d(o)r(i), Flore(ntii), Fab(iani), Seb(astiani), Celsi(i), S(an)c(ti), Co(n)f(essoris) Nicol(ai), Silv(ii), Servat(ii) ), Ma(r)t(i)ni, Maxim(in)i, Egid(ii), Marie Magd(a)I(enae), Ursu(lae), Marg(aretae), de Capill(is), S Cather(ina)e, Scol(asticae), de (cruce) Pe(tri), dens S. Bartolemei et dens Si. Andr(eae), de tunica S. Johannis Baptistae, de cratic(ula) S(an) c (ti) Laurentii.”
A Krisztus-típus a Krisztusról alkotott képzet megváltozására utal, ahogyan az a keresztnek a diadalmas, megkoronázott Krisztusból a szenvedő, önfeláldozó Megváltóvá való kiemelkedésekor következik be. A wechselburgi és halberstadti monumentális szitafeszületek azok a stíluspéldák, amelyek megmaradtak ennek az új Krisztus-felfogásnak, amelyről feszületünk is tanúskodik. A négy szöggel átszúrt végtagokat három szög váltja fel, amelyekben egyetlen szög köti össze mindkét lábát a szenvedés kegyetlen metaforájaként. A Corpus Christi már bizonyos fokú izmos formát mutat a mozgó perocinium fölött, jelezve, hogy a bizánci formalitás küszöbén állunk a Verduni Miklós által kezdeményezett ősi képi formák felélesztéséhez.
Azt azonban, hogy az Arbor vitae-n „keresztre feszített” Krisztus közép-bizánci változata milyen erősen támasztja alá a Burtscheid-kereszten való ábrázolást, jól mutatja egy példa, amely sajnos csak egy tabernákulum ajtaján készült festményen maradt fenn (Bécs, Kunsthistorisches Museum). 1438 körül hozták létre, és Jacopo Bellininek tulajdonították (1400 körül - 1471 előtt). Bár ez a szerzőség erősen kétséges, mindenesetre olyan festővel van dolgunk, akinek a valósághű ábrázolása erre az időre szokatlan. Leírja Bessarion görög püspököt, aki 1438-ban érkezett a ferrara-firenzei zsinatba, és annak feloszlatása után az országban maradt. Értékes kéziratait Velence városára hagyta. A Scuola della Carita testvéreinek adott egy későbbi képekkel gazdagon díszített ereklyetartót, melynek közepén az aranyszínű Crux bipartita jelenik meg. A „maastrichti” kereszttel vázlatosan szorosan rokon feszület a Burtscheid-korpuszhoz mutat leginkább hasonlóságot.
Az a tény, hogy a kereszt a Burtscheid-kincstárhoz tartozik, szintén régi apátsági ingatlanként szerepel, mert a régi kincstári anyakönyvek említik. A Düsseldorfi Állami Levéltár 18. század eleji emlékműve ezt írja: "Creutz gyöngyökkel és drágakövekkel, valamint egy új, kővel és ezüsttel díszített lábbal 1701-ből."
A kérdés továbbra is az, hogyan használták ezt a keresztet. Főleg egy körmeneti kereszt volt, ahogyan azt egy múlt századi szálat, amelyet egy botra csavartak, elhitetnéd? Minden az ellen szól, hogy a kolostorban őrzött ereklyék legértékesebb kincsére körmeneti keresztet készítsenek. A kérdés tisztázására használható egy dombormű, amely az úgynevezett Nagy Károly karereklyetartójának képi díszítéséhez tartozik. Valószínűleg nem sokkal Nagy Károly 1165-ös szentté avatása után hozták létre, és mintegy az akkoriban üzembe helyezett Nagy Károly-szentély elődje. Beatrice, Friedrich Barbarossa császár felesége jelenik meg az elülső hosszú oldalt elválasztó öt árkád jobb oldalán. „Manibus velatis” fátyolos kezekkel, jobbjában a bizánci kettős keresztet tartja. Ezen a domborművön, amelyet valószínűleg 70 évvel korábban készítettek, megkísérlik az ember egy pillanatra lecserélni a császárnőt az apátnőre - pontos képet kaphat arról, hogy a Burtscheid-kereszt milyen funkciót töltött be.
Valószínűleg a burtscheidi apátnő jelvénye volt az ereklyék gazdag kincsében, ékszereinek és képeinek szépségében. Nem véletlen, hogy a keresztet abban az időben készítették, amikor a ciszterciek birtokba vették a Burtscheid-apátságot. Legsürgetőbb feladata az lehetett, hogy emblémát alkosson apátsága számára, amelyet az apátnő a legünnepélyesebb alkalmakkor „manibus velatis”-t viselt, mint a császárné Nagy Károly ereklyetartóján. Ezeknek az áldó kereszteknek az eredete Caesareai Eusebiushoz vezethető vissza (meghalt 340 körül), aki Nagy Konstantin 29.10.312. október 547-i diadalát írja le: „És mivel tisztában volt az isteni segítséggel, azonnal elrendelte, hogy a szobor Urunk szenvedésének jelét, a keresztet a kezembe adták." Ez a motívum képszerűen világít a ravennai San Vitale (XNUMX körül) mozaikjain. Mutatják Justinianus császárt és feleségét, Theodórát kísérőikkel. Viszik az aranypatént és a kelyhet a császári felajánlások egyfajta bemutatásaként a templomban. Az „Oblatio Augusti et Augustae” birodalmi képi alkotásához tartozik Maximinianus érsek is, aki jobb kezében a Crux gemmatát tartja. Hozzá hasonlóan az apátnő is bevitte a szent keresztet a burtscheidi templomba, mint mindig megújuló felajánlást.